Minden oké. Még élek, nem haltam meg. Csak múlthétvégén bementünk a McGregorba és ezen meg az alváson kívül nem volt másra időm. Most hétvégén meg nem volt net a táborban valamiért. Nade nézzük sorban. Azóta mióta New Hope-ban vagyok nem is írtam.
Szóval New Hope. Ici-pici. Össz-vissz 3 kabin a táborozóknak. Nem dobtam hátast tőle, mikor megérkeztünk. Ráadásul rettenetesen sok bogár és szúnyog van (most sem hagynak gépelni). Borzasztó. Felkelsz és az első dolgod nem az, hogy fogat mosol, hanem, hogy befújod magad bogárirtóval vagy hogy kell ezt mondani magyarul. Pozitív dolgok: hétvégén lehet úszni a tóban életmentő nélkül, ha legalább ketten vagytok, van konyha, hűtő és mosoda minden kabinban. Én vagyok az egyetlen, aki utálja a légkondit és Rachaelön kívül én vagyok az egyetlen, aki mind a 3 hetét az egyetlen olyan kabinban (Eagle's Nest) tölti, ahol van légkondi. Fagyhalál. A kanapén alszok minden este a nappaliban, mert egyrészt itt nincs olyan hideg, másrészt baromi kényelmes a kanapé :DD
Najó, első hét. Relief counselor voltam. Azaz az volt a feladatom, hogy helyettesítsem a felügyelőket, akik a 6 órás szabadidejüket töltik. Borzalmas. Szörnyű. Rémes. Soha többet nem akarom csinálni. Nem voltak saját táborozóim. Minden táborozóval dolgoztam, mindenkivel töltöttem egy kis időt, de nem ismertem őket. Úgyhogy ez a hét kb ki is merült ennyiben :D Egyáltalán nem élveztem, egyfolytában csak aludni akartam.
Hétvégén, vagyis szombaton meg bementünk McGregorba boltba meg vacsizni. Úgyhogy végre valahára vannak melltartóim (merthogy valaki ellopta a melltartóimat - komolyan nem értem, kinek kellenek, senki nem tudja hordani őket, olyan picik, de mindegy) és vettem a kedvenc édességemből természetesen - Twizzlers :DDDDDDDDDDD nyami :D Elmentünk vacsizni, beugrottunk a Dairy Queenbe egy fagyira (Mint Oreo Blizzard - yummmi) aztán visszajöttünk.
Második héten meg már voltak táborozóim :D Szuper volt. Bár vasárnap először egy kicsit kiakadtunk meg betojtunk. Ugyanis összecserélődtek a táborozók Camp Friendship és New Hope között és egyszer csak megjelent egy táborozó, akinek nem tudtunk a létezéséről. A mi táborozónk a Camp Friendshipbe ment. Jó kis kavarodás. Ennek az adminisztratív, stb része engem nem érint, nem is érdekel, csakhogy óriási különbség volt a két táborozó között. Ugyanis a majdnem 100%-ban önálló táborozó helyett kaptunk egy olyan táborozót, aki kb 95%-ban vak, egyáltalán nem tud mozogni - az egyetlen mozgása a beszéd és a rágás. Ráadásul kb 90-100 kg közötti. És persze nem tudtunk róla az ég világon semmit, mert nem volt meg nekünk a jelentkezési lapja. Később kaptunk instrukciókat, miután egy párszor hazatelefonáltunk. De persze a szöges ellenkezője volt annak, mint ahogy a gondozók viselkedtek vele, mikor itt hagyták. Ugyanis egyfolytában káromkodott és ők rászóltak, hogy ez nem helyes, nem használunk ilyen szavakat, stb. Aztán mikor telefonáltunk a sok káromkodás miatt, közölték, hogy ne merészeljünk rászólni, mert ők sose szólnak rá, bármit mond (káromkodás, meg akarok halni, sírni fogok) csak ignoráljuk. Persze onnantól kezdve ezt csináltuk. Hányszor hallgattam, hogy "Fuck off bitch!" "Fuck me bitch!" (Húzz a picsába te szuka! és társai). Reakció: Légy óvatos, itt az újabb falat kaja, ott van a nyelveden, rágd meg, aztán nyeld le. Érdekes hét volt. De megoldottuk. Will, a 18 éves felügyelő óriási segítség volt. Nélküle egyszerűen képtelenek voltunk őt kivenni a tolószékből vagy oda visszarakni. Neki rengeteg tapasztalat van, mert a bátyjának 3 éve autóbalesete volt és azóta tolószéket használ, úgyhogy ő tökéletesen tudja, hogy kell emelni, stb. Egyébként nem volt egy könnyű hét, mert 10 táborozónk volt 5 felügyelőre. Ezzel alapjáraton nem is lenne baj, csakhogy a 10-ből 4-hez kell egy felügyelő, ami azt jelenti, hogy onnantól kezdve egy felügyelőre jut a többi 6. Nem mondom, hogy túl sokat aludtam a kétóránkénti újrapozicionálások és "balesetek" miatt - ami ugye maga után von egy zuhanyt és egy takarítást. Vagyis egy zuhany/ éjszaka és 3 kabintakarítás/éjszaka. De imádtam a táborozóimat: valaki nagyarc, valaki cuki kis mininagyapa vagy épp lenyűgöző a memóriája. Szóval szuper volt. Viszont elkövettem egy nagy hibát, vagyis kettőt. Az egyik táborozóm PKU diétán van (fogalmam sincs mi az, a szakács dolga) és én véletlenül diétás kólát adtam neki, pedig diétásat nem ihat. Szuper. A másik: nem volt minden a gyümölcs tacohoz, úgyhogy kitaláltam, hogy fűzzünk csokit és csak mártogassuk bele a gyümölcsöt. Ez mind szép és jó, minden felügyelő és táborozó imádta. Csakhogy almát adtam egy táborozónak, akiről 2 perc múlva kiderült, hogy allergiás rá. Szerencsére nem úgy, hogy elkezdett fulladni, hanem Jess szólt, hogy lehet nem ártana megnézni a karperecét, hogy mire allergiás. És hát igen. Az almára. És már két harapást evett. Hívni a nővért, a gondozókat. De végül nem lett semmi baj, nincs olyan komoly allergiája. Meg amúgy is az első dolgom volt csekkolni a jelentkezési lapját és láttam, hogy nincs epi-penje, tehát nem lehet halálos a dolog. De azért kiakadtam rendesen. Nem tudom, hogy csinálhattam ilyet. Csak az járt a fejemben, hogy laktóz intoleráns, úgyhogy az ő csokijába nem teszek vajat.
De sajnos ez a hét is véget ért. Hétvégére pedig itt maradtam a táborban. Délig aludtam, napoztam. Aztán gondoltam adok valami életjelet magamról, de nem volt net a táborban, úgyhogy ez kimaradt. Mivel jobbat nem találtam, kitakarítottam a kabint, kimostam mindent, összehajtogattam, rendszereztem, stb. Pénteken Molly megmutatta hogy kell ellátni az állatokat, úgyhogy szombat este meg vasárnap reggel már egyedül csináltam. Ja igen, mert, hogy azok is vannak. Négy kecske, 4 bárány, két nyúl meg két hülye galamb. Etetés, itatás, bezárás/kiengedés, takarítás. Este 20, reggel 30 perc. Úgyhogy itt tényleg nem ülök a fenekemen egész nap és csinálom a semmit.
A harmadik hét meg. Úgy volt, hogy 10 táborozónk lesz és 6 staff. Ehelyett egyelőre van 8. Ugyanis az egyik lányt hazavitték a szülei, mert nem tetszett nekik, hogy idősek is vannak, a másik táborozónak meg elírták a naptárat a szülei és nem hozták el. Úgyhogy most egész kényelmes. A vasárnapom egyébként úgy kezdődött, hogy 7:50-kor keltem, 8:10-re már fel voltam öltözve, smink készen volt. Lementem ellátni az állatokat aztán Miriammel és Dellel elmentünk 9:30-ra a templomba. Kíváncsi voltam, milyen itt egy vasárnapi mise. Hát össze se lehet hasonlítani az otthonival. A lelkész választott egy részt a Bibliából és mindig más olvasta fel - mindig, aki akarta. Közösen énekeltünk és ha valaki szeretett volna elénekelni egy imát vagy valamit, akkor azt énekeltük. Egyébként én is felolvastam egy részt :)) A lelkész mondta, hogy érdekes volt hallgatni a kiejtésemet és megkérdezte, hogy honnan jöttem. Hát most már tudja, hogy van olyan ország, hogy Magyarország :D Kb 45 perc volt, de egyáltalán nem tűnt annyinak, kb 15 percnek éreztem maximum. Ellentétben az otthoni misékkel, ahol már 10 perc után úgy érzem, hogy egy órája ott ülök.
Na mindegy. Szóval ez történt velem az elmúlt két hétben. Ez az utolsó hetem New Hope-ban, aztán mehetek vissza Camp Friendshipbe. Már alig várom. Csak az a baj, hogy a nyárnak lassan vége és a tábornak lassan vége...
Nade megyek mostmár, mert 1:48 van, hajnal és aludnom is kéne, mert fel is kéne kelni. Csak még megcsináltam Molly K. helyett egy on-call esetet (hamár úgyis ébren vagyok, minek keltsem fel), meg megcsináltam Molly O. helyett az 1:30-as ellenőrzést, mert képtelen volt felkelni az ébresztőjére, én meg úgyis ébren vagyok ugye. Amúgy sem kellett csinálni semmit, úgyhogy 1 perc volt kivételesen (de csak, mert 15 perccel előtte az egyik táborozót már elrendeztem).
Na megyek aludni, csak gondoltam szólok, hogy még élek és még mindig minden egyes másodpercét élvezem :)))))
Pusziiii :)))
