Repülés

London. Heathrow. Nincs használható wifi az egész reptér területén. No comment. Pedig nagy nehezen eltaláltam – sok segítséggel – az 1-es Terminál várakozójába. Mert hiába a 3-asról ment a gépem, este csak az van nyitva. Szerencsére nem kellett egyedül végiguntakoznom 11 órát, mert ott volt Ty, a chicagoi srác. Ő csak úgy gondolt egyet 3 napja, kitalálta, hogy Londonba akar menni, vett egy jegyet és felpattant az első gépre. Más nem volt, úgyhogy elnyúltam a székeken, végre elaludtam, ráadásul nem is fáztam, mert ott nem volt olyan erős a légkondi - nameg Ty betakart egy inggel :D – erre jöttek a reptéri dolgozók, hogy mindjárt kinyitják nekünk az 1-es kaput és ott kéne aludni, mert ők most itt dolgoznak. Ez már mondjuk a 2. alkalom volt, előtte csak arrébb küldtek mindenkit. Na mindegy. Az 1-esen legalább voltak tök nagy székek – mint valami napozóágy. Mondjuk abban tévedtem, hogy ez kényelmesebb lesz, mert egyáltalán nem volt az, ráadásul olyan jéghideget csináltak nekünk, hogy mindenki szétfagyott.

Reggel, vagyis inkább egy nem létező időpontban, 3:55-kor keltettek minket, hogy legyünk szívesek kifáradni, mert 5 perc múlva nyitják a kaput és akkor már nem tartózkodhatunk itt. Gondoltam oké, akkor át is baktatok a 3-as Terminálra, vagyis inkább először megpróbálom kitalálni, hogy kell odajutni. Fél óra bóklászás után találtam EGY reptéri dolgozót. Legalább megtudtam, hogy 5-ig nem mehetek át, mert zárva van a kapu. Csak azt nem tudom, hogy azzal mi lett volna, akinek 6-kor indul a gépe valahonnan máshonnan – ő hogy éri el? Kb sehogy.

Mindegy, odataláltam, átmentem a biztonsági ellenőrzésen. Vagyis csak szerettem volna. Mert szétpakolták az egész táskámat, mondván van benne valami, aminek nem kéne. Semmi nem jutott eszembe. De mint kiderült az alapozó és az arckrém is liquid-nek (folyadék) minősül. Londonban legalábbis. Mert Budapesten, Düsseldorfban, Frankfurtban, Torontoban, NYC-ban és Minneapolisban sem rakatták be zacskóba, nem is szóltak miatta, Chicagoban se érdekelt senkit a 2 ellenőrzésből egyiknél sem, hogy két zacskóban vannak a folyadékok és nem egyben. De megoldottuk, nem kellett otthagynom semmit.

Elmásztam az American Airlines pultjához, hogy becsekkoljak. Nyitva volt, ott voltak az emberkék, ennek ellenére elküldtek, hogy majd 6:30-kor nyitnak ki. Visszajöttem 10 perc múlva, még mindig nem volt 6:30, de érdekes módon már állt ott egy pár ember. 6:20-kor odajött hozzám az egyik AA-s ellenőr, hogy ide várok-e. Rögtön beállt dolgozni ő is :D Nem baj, mivel szerinte annyira szép vagyok legalább nem kellett sorban állnom :P

8 órát jöttünk végül a 8 és fél helyett. Kétszer kaptunk enni. Felszállás után két órával kaptunk reggelit. Jó adag volt, a desszertet Chicagoban ettem meg, mikor az utolsó gépre vártam. Reggeli: rántotta fűszeres krumplival és gombával (ez utóbbit nyilván nem ettem meg), croisanne, vaj, epre dzsem, kiwi, grapefruit, ananász (ez is ott maradt), Toblerone csoki, sós keksz, kicsi crackers, „medve” sajt, egy üveg víz.

Egyébként meglepően hamar elment az a 8 óra. Nagyon kicsit aludtam: egyszer egy órát meg kétszer felet. Meg megnéztem a Vaslady-t vagy mi a magyar címe (a Margaret Tchetcher-ös film). Bár nem értettem belőle semmit – na nem azért, mert angol volt, hanem mert nagyon hangos volt a gép.

Amúgy: a Chicagoba menő gép volt a 9., amin ültem és eddig mindegyiken ugyanott kötöttem ki: a szárnya mögötti 2. ülésen.

De ez a reptér Chicagoban!!! Egyrészt kezdjük ott, hogy vonattal!!! vittek minket egyik terminálról a másikra. Biztos nem nagy. Másrészt: mikor megláttam a sort a vámnál, rögötn nem bántam meg, hogy 6 órát kell várnom a minneapolisi gépre. Ennyi embert egy helyen! A London-Chicago járat utasainak 98%-ának át kellett mennie a vámon. Ennyit életemben nem mentem körbe-körbe. De szerencsére miután odaértem (végre valahára), már gyorsan túljutottam a vámoson, mert miután mondtam neki, hogy már tavaly is voltam, nem is kérdezett többet. A biztonságiak is tök jó fejek voltak, a kajámat is átengedték, a lányok épp túrták valakinek a táskáját, nekem meg mondták, hogy „ártalmatlan vagyok” (mármint a táskám), úgyhogy mehetek nyugodtan.

Ja igen: a bőröndöm rendben megérkezett velem együtt Chicagoba – végül feladtam Minneapolisig. Nem górták el szerencsére.

A következő biztonsági ellenőrzésen sem problémáztak, mehettem végre fésülködni, sminket igazítani és megkeresni a H12-es kaput, ahonnan a járat indul. Naná, hogy a terminál másik fele :D és itt nincsen mozgó járda L Pedig az a kedvencem :D

A légitársaságokról még annyit: British Airways-szel utazni tök jó volt. Jó fej volt a kapitány, a személyzet, nagyon barátias hangulatban voltak. Velük mennék máskor is. Az American Airlines meg az ellenkezője. Karót nyelt, mosolyogni képtelen légiutas-kísérők, a kapitány uncsi, csak a szokásos monoton szöveggel. A londoni kapitány még időjárás jelentést is tartott nekünk háromszor ;)

Jó sok lett, nem baj. Most volt időm. Merthogy ezt még Chicagoban írtam, aztán csak bemásoltam a táborban :)  Majd írok még a többiről, de most inkább átöltözök, aztán folytatom :)